Bácsfeketehegy település honlapja

Helyi Közösség

HK hírek, 2019. augusztus-szeptember


Elkészült a tervdokumentáció a kápolna konyhai részének a javítására, melynek alapján a közbeszerzést az Önkormányzatunk kiírta, bízunk benne, hogy lesznek az elvárásoknak megfelelő ajánlattevők és hamarosan indulhatnak a munkálatok. Ahhoz, hogy mindez megtörténjen, szükség volt a községi költségvetés módosítására, ami 2019.09.27. a KKT ülésén, egyhangúan el lett fogadva.

A Helyi közösség Tanácsának döntése és a 2019. munkaterv alapján elkészült a Péter Pán Óvoda előtti gépjármű parkoló, ezáltal lényegesen rendszereződött a forgalom a gyerekek óvodába jövetelekor, menetelekor.



Elvégeztettük a szeméttelep letakarítását, kihasználnám az alkalmat, és megkérném lakosainkat, hogy a járművek leürítését a gödör széléhez, sorba végezzék.

Településünket 2019.09.09-én nagy erejű vihar érte, több helyen keletkeztek anyagi károk, személyi sérülés nem történt. Szükségszerűen, a kommunális vállalatunk, a tűzoltóság és a Helyi közösség által megbízott személyek, gépi és kézi erővel elvégezték a különböző akadályok, gondok elhárítását. Nagymértékben rongálódtak az elektromos vezetékek, ezáltal a közvilágítás is bizonyos helyeken, ideiglenesen nem működött, rövid időn belül sikerült ezt is orvosolni.

Mint ahogy a Fecske előző számában előre jeleztem, megtörtént a B3-as kút rácsatlakoztatása a meglévő vízhálózatra, akadálymentesen működik a rendszer.

Tekintettel arra, hogy a régészeti lelőhely feltárása befejeződött, folytatódnak a munkálatok a szennyvíztisztító üzem kiépítésén, elkészült a szilárd burkolatú, odavezető út, valamint az áram és a vízhálózat rákapcsolás.

Nagyszámú résztvevővel és fellépővel zajlottak a szüreti napok, zene, tánc, lángos illata, 26 versenybogrács, kiváló minőségű borok, jókedv és az összefogás dúsították hagyományos rendezvényünket.

Juhász Attila

files/27-242

[VISSZA A WEBOLDALRA]

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEK EBBEN A KATEGÓRIÁBAN


HK hírek, 2019. október-november
Sikeresen zárult a közbeszerzés a bácsfeketehegyi kápolna konyhai részének felújítására, a munkálatokat a topolyai Baumont építőipari kft. fogja elvégezni. A Helyi közösség Tanácsának döntése és a 2019. munkaterv alapján elkészült a Bácsfeketehegyi Református Egyházközösség temploma előtti gépjármű parkoló. Teljes körű felújítás lett el
HK hírek, 2019. augusztus-szeptember
Elkészült a tervdokumentáció a kápolna konyhai részének a javítására, melynek alapján a közbeszerzést az Önkormányzatunk kiírta, bízunk benne, hogy lesznek az elvárásoknak megfelelő ajánlattevők és hamarosan indulhatnak a munkálatok. Ahhoz, hogy mindez megtörténjen, szükség volt a községi költségvetés módosítására, ami 2019.09.27. a KKT ülésé
HK hírek, 2019. június-július
Tömeges részvétel és nagyon jó hangulat jellemezte az idei hagyományos falu és meggynapokat, sokan látogatták meg településünket külföldről és a környező falvakból, városokból. Szeretném megköszönni mindenkinek a jelenlétét, valamint a szervezést támogató személyek, civil szervezetek fáradságot nem ismerő munkáját. Nagyon ízletes alkoholos és alkoholmente
HK hírek, 2019. április-május
Beszámolómat a mindenkit meglepő, egyik napról a másikra lezajló eseménnyel kezdeném. A nagytemetőben található kápolna (ravatalozó) konyhai része megülepedett, repedések keletkeztek falain, egyszóval használhatatlan állapotba került. Az első lépések megtétele után (az építészeti ellenőr feltérképezése után, a községi kommunális vállalat körbekeríte
HK hírek, 2019. február-március
A községi Kommunál Kishegyes Közvállalattal közreműködve, több munkálatot sikerült elvégezni az elmúlt időszakban, többek között: -       Sor került a Nikola Đurković Általános Iskola előtt lévő parkoló lekövezésére.-       A BF04-A/17-es kútház elkerítése a törvényes előírásoknak megfe
HK hírek, 2019. január
Természetesen az év elején, a téli hónapokban sem ülünk ölbe tett kézzel, hanem kihasználjuk az alkalmat, és megpróbálunk felkészülni az előttünk álló időszakra, a ránk váró aktivitásokra. Ilyenkor visszatekintünk az elmúlt periódusban elvégzett feladatokra, munkálatokra, összegzünk, hogy mi az ami megvalósult, mi az ami még kivitelezésre vár. Ezeknek a dolgo
Kezdődik az avarelhordás
Az idén is folyatódik a kishegyesi és a bácsfeketehegyi helyi közösségek sikeres akciója – A községi kommunális közvállalat ingyen elszállítja a szabályosan kihelyezett avart   A Komunál Közvállalat Kishegyes, valamint a kishegyesi és a bácsfeketehegyi helyi közösség az idén is megszervezte az avarelhordási akciót, amelyet mindkét településen már év
Újabb parkoló Bácsfeketehegyen
A helyi közösség több új parkolót létesített – Folyamatban van az ökokút teljes felújítása A bácsfeketehegyi helyi közösségben az idén három új parkoló épült: egy a Kultúrotthonnál, egy a helyi közösségnél és egy az óvoda előtt. Ez irányú törekvései azonban nem értek véget, ugyanis a héten újabbat alakítottak ki a református templom előtt.
Átfogó útkarbantartási munkálatok Bácsfeketehegyen
                  Ha valaki a napokban Bácsfeketehegyen jár, azt tapasztalja, hogy a falu szinte minden utcája munkaterületté vált. Ennek nem más az oka, mint egy átfogó útkarbantartási akció, amely Kishegyes község önkormányzatának és a helyi közösségnek a j
Új parkoló létesült
A bácsfeketehegyi helyi közösség parkolókat létesít a legfrekventáltabb helyeken – Rendezni fogják a Kultúrotthonnál lévő parkot A bácsfeketehegyi helyi közösség az idei évben nagy erővel dolgozik azon, hogy enyhítse a parkolóhelyek hiányát. Ezidáig a Kultúrotthon és a helyi közösség épülete előtt építettek új parkolókat, most pedig befejeződött az óvod
Bácsfeketehegy Helyi Közösség
Első írásos emlékünk vidékünkre vonatkozóan egy zavaros birtoklási viszony peranyaga az 1426-os esztendőből. Későbbiek során Mátyás király idejében a földi paradicsomnak számító Bácskában csak a nagyon kiváltságosok nyerhettek birtokot. Első írott dokumentumunk, amelyben Feketehegy neve szerepel az Mátyás király adománylevele. A szövegből kitűnik, hog