Bácsfeketehegy település honlapja

Helyi Közösség

Új parkoló létesült

A bácsfeketehegyi helyi közösség parkolókat létesít a legfrekventáltabb helyeken – Rendezni fogják a Kultúrotthonnál lévő parkot


A bácsfeketehegyi helyi közösség az idei évben nagy erővel dolgozik azon, hogy enyhítse a parkolóhelyek hiányát. Ezidáig a Kultúrotthon és a helyi közösség épülete előtt építettek új parkolókat, most pedig befejeződött az óvoda előtti parkoló kialakítása. A projektum kapcsán Bojtos Béla, a bácsfeketehegyi helyi közösség tanácsának elnöke arról számolt be lapunknak, hogy indokolttá vált az új parkolók építése.

 

Új, zúzott köves parkoló az óvoda előtt (Lakatos János felvétele)

 

– Volt egy olyan elképzelésünk, hogy az idei év folyamán több helyen is parkolót alakítsunk ki. Ennek az az oka, hogy egyre több a jármű a faluban, és ahol tömeg jelenik meg, ott sok autó fut be egyszerre. A helyi közösség, az óvoda és a Kultúrotthon olyan frekventált helyek, ahol nagy szükség van a parkolóra. Két parkolót már kiépítettünk, ezek betonból készültek. Utólag jött az ötlet, hogy a harmadikat zúzott kőből készítsük, mivel Kishegyesen ilyen van a Tűzoltóotthon előtt, és kulturáltan néz ki, emellett nem túl költséges a kialakítása. A zúzott kő tartós, és könnyen lehet rá tenni újabb réteget. Az óvoda előtt rengeteg autó jön össze, amikor a szülők várják vagy viszik a gyerekeket. A helyi közösség tanácsa úgy döntött, hogy oda építünk parkolót, hogy valamennyire tehermentesítsük az utcának azt a részét – mondta el a tanácselnök, majd hozzáfűzte, hogy az újonnan kialakított parkoló sem lesz elég. Épp ezért folytatni fogják a projektumot, de már nem az idei évben.

 

– Valahol a református templommal szemközti területen szeretnénk egy újabb parkolót kialakítani, ami nagyon közel van az óvodához. A gyerekeket szállító szülők ezt is igénybe tudják majd venni. Az építkezésnek anyagi vetülete van, épp ezért nem valószínű, hogy már az idei évben meg tudjuk valósítani. Az egész falut felölelő kátyúzás többe került, mint azt előzőleg számoltuk, ezért egy külön összeget rá kellett fordítanunk, hogy relatíve rendesen ki legyenek javítva az úthibák, lyukak. Emiatt csúsztak az eszközeink, ezért a parkolórendszerünk fejlesztését csak a jövő évben tudjuk folytatni – számolt be a tanácselnök.

 

Az idei évben már nem fog nagyobb beruházásokat megvalósítani a helyi közösség, viszont szeretnék rendezni a Kultúrotthonnal szembeni parkot, tudtuk meg Bojtostól.

 

– Egy teljesen új koncepció alapján szeretnénk kialakítani, ami igen látványos lesz. Pl. lampionokat szerelünk be, padokat, stb. A célunk, hogy reprezentatív helyet kapjunk. Az itt lévő játszóteret áthelyezzük a színház épülete és a tekepálya közé. Itt kamerákkal tudjuk figyelni, mert a mostani helyén folyamatosan tönkreteszik. Nagyon remélem, hogy itt meg tudjuk óvni, mert igény van rá – mondta a tanácselnök.

L.J.


Forrás: Magyar Szó, 2019. szeptember 4.



[VISSZA A WEBOLDALRA]

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEK EBBEN A KATEGÓRIÁBAN


HK hírek, 2019. október-november
Sikeresen zárult a közbeszerzés a bácsfeketehegyi kápolna konyhai részének felújítására, a munkálatokat a topolyai Baumont építőipari kft. fogja elvégezni. A Helyi közösség Tanácsának döntése és a 2019. munkaterv alapján elkészült a Bácsfeketehegyi Református Egyházközösség temploma előtti gépjármű parkoló. Teljes körű felújítás lett el
HK hírek, 2019. augusztus-szeptember
Elkészült a tervdokumentáció a kápolna konyhai részének a javítására, melynek alapján a közbeszerzést az Önkormányzatunk kiírta, bízunk benne, hogy lesznek az elvárásoknak megfelelő ajánlattevők és hamarosan indulhatnak a munkálatok. Ahhoz, hogy mindez megtörténjen, szükség volt a községi költségvetés módosítására, ami 2019.09.27. a KKT ülésé
HK hírek, 2019. június-július
Tömeges részvétel és nagyon jó hangulat jellemezte az idei hagyományos falu és meggynapokat, sokan látogatták meg településünket külföldről és a környező falvakból, városokból. Szeretném megköszönni mindenkinek a jelenlétét, valamint a szervezést támogató személyek, civil szervezetek fáradságot nem ismerő munkáját. Nagyon ízletes alkoholos és alkoholmente
HK hírek, 2019. április-május
Beszámolómat a mindenkit meglepő, egyik napról a másikra lezajló eseménnyel kezdeném. A nagytemetőben található kápolna (ravatalozó) konyhai része megülepedett, repedések keletkeztek falain, egyszóval használhatatlan állapotba került. Az első lépések megtétele után (az építészeti ellenőr feltérképezése után, a községi kommunális vállalat körbekeríte
HK hírek, 2019. február-március
A községi Kommunál Kishegyes Közvállalattal közreműködve, több munkálatot sikerült elvégezni az elmúlt időszakban, többek között: -       Sor került a Nikola Đurković Általános Iskola előtt lévő parkoló lekövezésére.-       A BF04-A/17-es kútház elkerítése a törvényes előírásoknak megfe
HK hírek, 2019. január
Természetesen az év elején, a téli hónapokban sem ülünk ölbe tett kézzel, hanem kihasználjuk az alkalmat, és megpróbálunk felkészülni az előttünk álló időszakra, a ránk váró aktivitásokra. Ilyenkor visszatekintünk az elmúlt periódusban elvégzett feladatokra, munkálatokra, összegzünk, hogy mi az ami megvalósult, mi az ami még kivitelezésre vár. Ezeknek a dolgo
Kezdődik az avarelhordás
Az idén is folyatódik a kishegyesi és a bácsfeketehegyi helyi közösségek sikeres akciója – A községi kommunális közvállalat ingyen elszállítja a szabályosan kihelyezett avart   A Komunál Közvállalat Kishegyes, valamint a kishegyesi és a bácsfeketehegyi helyi közösség az idén is megszervezte az avarelhordási akciót, amelyet mindkét településen már év
Újabb parkoló Bácsfeketehegyen
A helyi közösség több új parkolót létesített – Folyamatban van az ökokút teljes felújítása A bácsfeketehegyi helyi közösségben az idén három új parkoló épült: egy a Kultúrotthonnál, egy a helyi közösségnél és egy az óvoda előtt. Ez irányú törekvései azonban nem értek véget, ugyanis a héten újabbat alakítottak ki a református templom előtt.
Átfogó útkarbantartási munkálatok Bácsfeketehegyen
                  Ha valaki a napokban Bácsfeketehegyen jár, azt tapasztalja, hogy a falu szinte minden utcája munkaterületté vált. Ennek nem más az oka, mint egy átfogó útkarbantartási akció, amely Kishegyes község önkormányzatának és a helyi közösségnek a j
Új parkoló létesült
A bácsfeketehegyi helyi közösség parkolókat létesít a legfrekventáltabb helyeken – Rendezni fogják a Kultúrotthonnál lévő parkot A bácsfeketehegyi helyi közösség az idei évben nagy erővel dolgozik azon, hogy enyhítse a parkolóhelyek hiányát. Ezidáig a Kultúrotthon és a helyi közösség épülete előtt építettek új parkolókat, most pedig befejeződött az óvod
Bácsfeketehegy Helyi Közösség
Első írásos emlékünk vidékünkre vonatkozóan egy zavaros birtoklási viszony peranyaga az 1426-os esztendőből. Későbbiek során Mátyás király idejében a földi paradicsomnak számító Bácskában csak a nagyon kiváltságosok nyerhettek birtokot. Első írott dokumentumunk, amelyben Feketehegy neve szerepel az Mátyás király adománylevele. A szövegből kitűnik, hog