Bácsfeketehegy település honlapja

Helyi Közösség

Átfogó útkarbantartási munkálatok Bácsfeketehegyen

               

 

Ha valaki a napokban Bácsfeketehegyen jár, azt tapasztalja, hogy a falu szinte minden utcája munkaterületté vált. Ennek nem más az oka, mint egy átfogó útkarbantartási akció, amely Kishegyes község önkormányzatának és a helyi közösségnek a jóvoltából valósul meg. Minden évben igyekeznek a tél során megrongálódott utcákat járhatóvá tenni – számolt be lapunknak Juhász Attila, a  helyi közösség titkára.

 

A tábla még veszélyre figyelmeztet, de a bemélyedést már feltöltötték (Lakatos János felvétele)

 

– Sajnos évről évre azt tapasztaljuk, hogy a téli időszak megviseli az úttesteket, és mindig új kátyúk keletkeznek. A helyi közösség és a kommunális közvállalat rendszeresen dolgozik az útpadkák karbantartásán, ennek ellenére az atmoszferikus vizek nagy része az úton folyik le. Ez a folyamatos vízmosás kikezdi felső réteget, a fagy pedig megteszi a magáét. Emellett a nagymértékű rongálódásokat az is okozza, hogy a korszerű mezőgazdasági gépek sokkal nehezebbek, mint régebben, és az anyagmozgatás során a nyerges vontatók is behajtanak az utcákba. Amikor ezek az utcák készültek, akkor nem láttak előre ekkora terhelést. Az idén a kátyúk mellett azzal is szembesülnünk kell, hogy a Nikola Đurković utca egy szakaszán jelentősen leülepedett az úttest. Erre  táblával hívtuk fel a figyelmet, valamint ki kellett írni a közbeszerzést, mivel a helyrehozatala nagyobb összegű beruházást igényelt. A kátyúk és a bemélyedés helyrehozatalára elsődlegesen 100 tonna aszfaltot irányoztunk elő. Ez azt jelenti, hogy a településünk minden aszfaltos utcájában az összes nagyobb kátyút elhárítjuk. A Sava Kovačević utcában sajnos annyira sérült az útburkolat, hogy a kátyúzás nem vezetne eredményhez. Erre és még pár utcára vonatkozóan már elkészítettük az újraaszfaltozás tervdokumentációját. Most várjuk a pályázati lehetőségeket, és bízunk benne, hogy még az idén sikerül elvégeznünk ezeket a munkálatokat – mondta el a titkár.

 

A kátyúzás mellett egy másik jelentős eredmény, hogy az iskolánál lévő új kutat próbaüzemben bekötötték a vízhálózatra. Egy év alatt ez a második új kút, amely elkészült – számolt be Juhász. Ez azt jelenti, hogy Bácsfeketehegy számára elegendő vízmennyiséget tudnak biztosítani, viszont igen gyakoriak a csőtörések, mivel a vízhálózat már nagyon régi. A helyi közösség már elkészítette a teljes vízhálózat felújításának a tervét. Ezt olyan formán állították össze, hogy a vízvezetékcserét szakaszonként is el lehessen végezni. A titkár bízik abban, hogy két-három utcában hamarosan le tudják cserélni a régi csöveket.

 

A helyi közösség szeretne szeptember 1-jéig egy zúzottköves parkolót kialakítani az óvoda előtt. Erre azért van szükség, mert amikor a szülők hozzák és viszik a gyerekeket az óvodába, akkor szűkösek a jelenlegi parkolási lehetőségek.

 

Juhász végezetül arról is szólt, hogy már szervezik a szüreti napokat.

 

– A Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesülettel és Karatepe Hagyományőrző Egyesülettel közösen szervezzük a hagyományos 48. szüreti napot. Az idén is lesz táncos-zenés felvonulás, kultúrműsor, valamint birkapaprikás-főzőverseny – mondta a titkár, majd arról is szólt, hogy az idén is lehet kedvezményes áron birkapaprikást venni.


L.J.

Forrás: Magyar Szó, 2019. augusztus 10.


 


[VISSZA A WEBOLDALRA]

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEK EBBEN A KATEGÓRIÁBAN


HK hírek, 2019. október-november
Sikeresen zárult a közbeszerzés a bácsfeketehegyi kápolna konyhai részének felújítására, a munkálatokat a topolyai Baumont építőipari kft. fogja elvégezni. A Helyi közösség Tanácsának döntése és a 2019. munkaterv alapján elkészült a Bácsfeketehegyi Református Egyházközösség temploma előtti gépjármű parkoló. Teljes körű felújítás lett el
HK hírek, 2019. augusztus-szeptember
Elkészült a tervdokumentáció a kápolna konyhai részének a javítására, melynek alapján a közbeszerzést az Önkormányzatunk kiírta, bízunk benne, hogy lesznek az elvárásoknak megfelelő ajánlattevők és hamarosan indulhatnak a munkálatok. Ahhoz, hogy mindez megtörténjen, szükség volt a községi költségvetés módosítására, ami 2019.09.27. a KKT ülésé
HK hírek, 2019. június-július
Tömeges részvétel és nagyon jó hangulat jellemezte az idei hagyományos falu és meggynapokat, sokan látogatták meg településünket külföldről és a környező falvakból, városokból. Szeretném megköszönni mindenkinek a jelenlétét, valamint a szervezést támogató személyek, civil szervezetek fáradságot nem ismerő munkáját. Nagyon ízletes alkoholos és alkoholmente
HK hírek, 2019. április-május
Beszámolómat a mindenkit meglepő, egyik napról a másikra lezajló eseménnyel kezdeném. A nagytemetőben található kápolna (ravatalozó) konyhai része megülepedett, repedések keletkeztek falain, egyszóval használhatatlan állapotba került. Az első lépések megtétele után (az építészeti ellenőr feltérképezése után, a községi kommunális vállalat körbekeríte
HK hírek, 2019. február-március
A községi Kommunál Kishegyes Közvállalattal közreműködve, több munkálatot sikerült elvégezni az elmúlt időszakban, többek között: -       Sor került a Nikola Đurković Általános Iskola előtt lévő parkoló lekövezésére.-       A BF04-A/17-es kútház elkerítése a törvényes előírásoknak megfe
HK hírek, 2019. január
Természetesen az év elején, a téli hónapokban sem ülünk ölbe tett kézzel, hanem kihasználjuk az alkalmat, és megpróbálunk felkészülni az előttünk álló időszakra, a ránk váró aktivitásokra. Ilyenkor visszatekintünk az elmúlt periódusban elvégzett feladatokra, munkálatokra, összegzünk, hogy mi az ami megvalósult, mi az ami még kivitelezésre vár. Ezeknek a dolgo
Kezdődik az avarelhordás
Az idén is folyatódik a kishegyesi és a bácsfeketehegyi helyi közösségek sikeres akciója – A községi kommunális közvállalat ingyen elszállítja a szabályosan kihelyezett avart   A Komunál Közvállalat Kishegyes, valamint a kishegyesi és a bácsfeketehegyi helyi közösség az idén is megszervezte az avarelhordási akciót, amelyet mindkét településen már év
Újabb parkoló Bácsfeketehegyen
A helyi közösség több új parkolót létesített – Folyamatban van az ökokút teljes felújítása A bácsfeketehegyi helyi közösségben az idén három új parkoló épült: egy a Kultúrotthonnál, egy a helyi közösségnél és egy az óvoda előtt. Ez irányú törekvései azonban nem értek véget, ugyanis a héten újabbat alakítottak ki a református templom előtt.
Átfogó útkarbantartási munkálatok Bácsfeketehegyen
                  Ha valaki a napokban Bácsfeketehegyen jár, azt tapasztalja, hogy a falu szinte minden utcája munkaterületté vált. Ennek nem más az oka, mint egy átfogó útkarbantartási akció, amely Kishegyes község önkormányzatának és a helyi közösségnek a j
Új parkoló létesült
A bácsfeketehegyi helyi közösség parkolókat létesít a legfrekventáltabb helyeken – Rendezni fogják a Kultúrotthonnál lévő parkot A bácsfeketehegyi helyi közösség az idei évben nagy erővel dolgozik azon, hogy enyhítse a parkolóhelyek hiányát. Ezidáig a Kultúrotthon és a helyi közösség épülete előtt építettek új parkolókat, most pedig befejeződött az óvod
Bácsfeketehegy Helyi Közösség
Első írásos emlékünk vidékünkre vonatkozóan egy zavaros birtoklási viszony peranyaga az 1426-os esztendőből. Későbbiek során Mátyás király idejében a földi paradicsomnak számító Bácskában csak a nagyon kiváltságosok nyerhettek birtokot. Első írott dokumentumunk, amelyben Feketehegy neve szerepel az Mátyás király adománylevele. A szövegből kitűnik, hog