Bácsfeketehegy település honlapja
A falu legszebb háztájéka 2023

Rólunk

[Megnyitás új lapon]

Vajon milyen nyomot hagyunk a történelemben? A táj, ahol élünk, milyen történeteket mesél? Az itt élő közösség vajon vigyáz-e a hagyatékára? A jövő emberének évtizedek elmúltával van-e mire visszatekinteni? A felettünk elrepülő madarak az ég magasából letekintve egy megőrzött természeti környezetet láthatnak vagy pusztaságot? Vannak e elképzeléseink a jelen kihívásaira? Formáljuk e saját jövőnket? Az a szólás járja, hogy a szó elszáll és az írás megmarad.

Bácsfeketehegy település új honlapjának útra indításával a falunk és a környezetünk iránti elkötelezettségünket fejezzük ki. A weboldal Bácsfeketehegy Helyi Közössége és a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület együttműködésével jön létre 2019. júniusában. Annak a megújulásnak és új feladatvállalásnak a jegyében, amely ez év tavaszán megfogalmazódott. Nem kisebb célokat tűztünk ki magunk elé, mint Bácsfeketehegy digitalizált helytörténeti múltjának bemutatása; a helyi szellemi és tárgyi örökség megőrzése; a közösségi folyamatok ösztönzése; a nemzeti, az európai és az egyetemes keresztény kultúra népszerűsítése; civil szervezetek és intézmények tevékenységének figyelemmel követése; a magyar kultúra ápolása; a polgári részvételre épülő helyi közélet dinamizálása; a település közösségi életének bekapcsolása a szélesebb környezetben zajló fejlesztési és felzárkózási folyamatokba; együttműködés ösztönzése magyarországi és szerbia településekkel; bemutatkozási lehetőség megteremtése településünk fejlesztésével foglalkozó közösségek számára; a település fejlesztésére, az élet- és környezetminőség javítására, a szülőföldön való boldogulásra irányuló társadalmi megmozdulások ösztönzése; a helyi társadalom kapcsolatrendszerének fejlesztése; az élhetőbb és megtartó környezet kialakítását célzó tevékenységek megszervezésében kiemelt figyelem fordítása a fiatalokra; a folyamatos kapcsolattartás serkentése azokkal a falubeliekkel, akik külföldön tartózkodnak tanulás vagy munkavállalás miatt; a családbarát és a generációk közötti kapcsolatokat, együttműködést elősegítő programok bemutatása; az őshonos népek közötti kulturális kapcsolatok fenntartása; a települési önkormányzat és a helyi közösség munkájának bemutatása; az Európai Uniós csatlakozás népszerűsítése; a digitális világban történő elektronikus közszolgáltatások megismerésének segítése; az állami, a nemzeti, a vallási, a társadalmi és településhez kötődő ünnepek bemutatása; a településhez és a közösséghez kapcsolódó közérdekű, helytörténeti, művészeti, és szakmai kiadványokat megjelentetése; az egyéni és közösségi tudást és kreativitást erőforrásként értelmező és használó helyi gazdaság bemutatása… Ezeknek a céloknak a megvalósításában egy lépcsőfok ez az új honlap is.

Egy felület, ahol hírt adhatunk a világnak mindarról, ami Bácsfeketehegy. Egy kapocs. Amely digitálisan segíti az összekapcsolódást.


                                     


Hírek

51. B?CSFEKETEHEGYI SZ?RETI NAPOK 21. B?CSFEKETEHEGYI SZŐL?SZ- ?S BOR?SZTAL?LKOZ? 12. KUN HAGYOM?NYŐRZŐ TAL?LKOZ?
51. BÁCSFEKETEHEGYI SZÜRETI NAPOK 21. BÁCSFEKETEHEGYI SZŐLÉSZ- ÉS BORÁSZTALÁLKOZÓ 12. KUN HAGYOMÁNYŐRZŐ TALÁLKOZÓ   SZOMBAT, 2023. szeptember 9. 9.00–13.00– Néptáncosok és népzenészek lovaskocsis szüreti felvonulása a falu utcáin Megállóhelyek: Piact&eacu
FALUNAP ?S MEGGYNAPOK 2023
FALUNAP ÉS MEGGYNAPOK 2023 A XIX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS  A  XX. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK PROGRAMJA 2023. június 08.09.10.11. (csütörtök, péntek, szombat, vasárnap) Csütörtök, 2023. június 08. 10.00 Óvodások karneváli sétája Péntek, 2023.
A falu legszebb h?zt?j?ka
A falu legszebb háztájéka A Bácsfeketehegy Helyi közösség a 2023-as évben is megszervezi  „A FALU LEGSZEBB HÁZTÁJÉKA” pályázatát Minden helyi lakost meghívunk, vegyen részt az általunk meghirdetett pályázaton és tegyük szebbé házunk tá
Dijmentes avar elszallitas
Mint minden évben, a Bácsfeketehegy Helyi közösség a Komunál Kishegyes Közvállalattal karöltve, az idén is  DíJMENTES AVAR ELSZÁLLíTÁST  szervez a falu területén, melyre 2021. NOVEMBER 5.-től DECEMBER 3.-ig PÉNTEKENKÉNT kerül sor. Kérjük
A FALU LEGSZEBB HÁZTÁJÉKA
A FALU LEGSZEBB HÁZTÁJÉKA   A Bácsfeketehegy Helyi közösség a 2021-es évben is meghirdeti „A falu legszebb háztájéka” pályázatát Minden helyi lakost meghívunk, vegyen részt az általunk meghirdetett pályázaton és tegyük szebbé házunk táj&e
Ünnepi ízek
Pályázati felhívás hagyományos ünnepi receptek beküldésére   A hagyomány utat mutat. Segít tájékozódni és megkapaszkodni. Közösségbe rendez minket. Megtámaszt. Advent van, karácsonyváró időszak. A keresztény kultúrkörben számos szokás pecsételi meg ezt az időszakot, többek között a gasztrokulturális területen is. A Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és He
DIJMENTES AVARELSZALLITAS
  ÉRTESÍTÉS! Mint minden évben, a Bácsfeketehegy Helyi közösség a Komunál Kishegyes Közvállalattal karöltve, az idén is DíJMENTES AVARELSZÁLLíTÁST  szervez a falu területén, melyre 2023. 11. 17 -TŐL  2023. 12. 15 -IG  PÉNTEKENK&Eacu
T?bortűz
  Tábortűz   a bácsfeketehegyi nyári színpadnál 2023.04.29-én szombaton 
DIJMENTES AVARELSZALLITAS
Mint minden évben, a Bácsfeketehegy Helyi közösség a Komunál Kishegyes Közvállalattal karöltve, az idén is DíJMENTES AVAR ELSZÁLLíTÁST  szervez a falu területén, melyre 2022. 11. 10.-ÉN  CSÜTÖRTÖKÖN, 2022. 11.18.-ÁN  PÉNTEK
A FALU LEGSZEBB H?ZT?J?KA
A FALU LEGSZEBB HÁZTÁJÉKA   A Bácsfeketehegy Helyi közösség a 2022-es évben is meghirdeti:   „A FALU LEGSZEBB HÁZTÁJÉKA” pályázatát Minden helyi lakost meghívunk, vegyen részt az általunk meghirdetett pályázaton és tegyük szebbé házunk t
B?csfeketehegyi Falunap ?s Meggynapok 2022
    Bácsfeketehegyi Falunap és Meggynapok 2022     A XVIII. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS  A XIX. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK PROGJAMJA   Péntek, 2022. június 10. 10.00 Óvodások karneváli sétája 19.00 Kakuk Marci Vígjáték egy felvonásba
Kistermelők 1. karacsonyi bazarja
        EZENNEL MEGHÍVJUK ÖNT A KISTERMELŐK 1. KARÁCSONYI BAZÁRJÁRA MELY 2021.12.22.-ÉN (szerdán) A KÚLTÚR OTTHON TERASZÁN (JNH 24.) 16.00 ÓRAKOR KEZDŐDIK.  A BAZÁR HUMANITÁRIS JELLEGŰ MARÁZ TAMÁS GYÓGYKEZELTETÉS&Eacut
FALUNAP ÉS MEGGYNAPOK 2021.
  A XVII. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS  A   XVIII.  BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK PROGRAMJA 2021. június 11.12.13.                                                                                   (péntek, szombat, vasárnap) Péntek, 2021. június 11. 19.00 Kakuk Marci vígjáték egy felvonásban magyar nyelven a szính
Az ifjú bajnok
Beszélgetés a Vajdasági Futam kishuszár bajnokával   Van aki nem szereti a lovakat, van aki kedveli őket, és van, aki egész életében kötődik hozzájuk. A bácsfeketehegyi Koncz Dorottya, az idei Vajdasági Futam kishuszár bajnoka ez utóbbiak közé tartozik. Dorottya 16 éves, és a Topolyai Mezőgazdasági Középiskola harmadik osztályába jár, állategészségügyi technik
235 év öröksége – pályázati felhívás
Bácsfeketehegy település 235 éves idén. Az őseinktől örökségbe kapott kultúra, nyelv, hagyományok, szokások, tudásanyag, értékrend bizonyos elemei tartósak, más részük változó jelleggel bír. Az évforduló kapcsán szeretnénk megtudni, hogyan látják a mai fiatal generációk ezt az örökséget, hogyan tekintenek a helyi értékekre, különlegess
Versszínházi előadás a nemzeti összetartozás napján
Szeretettel várunk mindenkit Az ének megmarad című verses színházi előadás bemutatójára! Az előadás időtartama 45 perc. Helyszín: Színházterem, Bácsfeketehegy Időpont: 2020. június 4., 19.30 óraAz előadást a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete készítette. A műsorban fellépnek Fehér Farkas Hajnalka, Hajvert Ákos és Kormos Irén versmond
Falunap és meggynapok 2020
A XVI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS  A XVII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK PROGRAMJA 2020. június 13–14. (szombat, vasárnap) Szombat, 2020. június 13.   Egész nap: BÁCSFEKETEHEGY ÉS A MEGGY - meggy, méz és helyi termékbemutató, „Az én falum és a meggy” képzőművészeti és irodalmi versenypályázatok megtekintése a Kultúrotthon terasz
2020. március 23-tól érvényes rendelkezések a községben
Kishegyes község rendkívüli helyzetekkel foglalkozó törzskara 2020. március 23-án az alábbi parancsot adta ki a község területére: Teljes mértékben felfüggesztjük a tömegközlekedést Kishegyes község területén. Teljes mértékben felfüggesztjük a bevásárlóközpontok, kávézók, fogadóirodák, kaszinók és játéktermek, vala
Rendkívüli állapot Szerbiában – fontos tudnivalók
  Szerbia 2020. március 15-én rendkívüli állapotot hirdetett. Néhány napon belül több tekintetben szigorítottak a rendelkezéseken. Jelenleg az alábbi fontos tudnivalók érvényesek. Újabb, friss hírek, hasznos információk a koronavírussal, a kormányintézkedésekkel, hívható telefonszámokkal kapcsolatban magyar nyelven a koronavirus.vmsz
A kishegyesi egészségház értesítése 2020. március 18-án
Kishegyes község – rendkívüli közlemény 2020. március 17-én
Mai naptól a következő intézkedések lépnek életbe Kishegyes község területén: Minden vendéglátóipari létesítmény munkaidejének lerövidítése, amely maximum 8-20 h lehet, a Szerb Köztársaság Alkotmánya záradékának tiszteletben tartásával, amely 50 feletti létszámú személy zárt helyiségben való nyilvános gy
Jótékonysági évzáró műsort tartottunk
Bemutatkoztak a művelődési egyesület új szakcsoportjai is   2019. december 28-án tartotta meg évzáró műsorát a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület. Az önkéntes adományokból befolyt összeget (56.850 din) a bácsfeketehegyi Helyi Közösséggel együttműködésben Orosz Rózsa néninek ajánlottuk fel, aki egyedül, nehé
Tizennégyből tizennégy
2019. november 16-án tartották meg Szabadkán a 7. Vajdasági Gyermek Szólótánc Versenyt a Talentum Egyesület szervezésében. A bácsfeketehegyi művelődési egyesületből 14 táncos indult a megmérettetésen, ahol 80 gyerek vett részt Vajdaság különböző településeiről, sőt még magyarországi versenyzők is voltak Bajáról. A rendezvényt Sárközi István, a Magyar Nem
Megkezdődött a szennyvíztisztító építése
A Bácsfeketehegy melletti munkálatok helyszínére látogatott a tartományi kormányfő – A teljes projektum értéke eléri a 4 millió eurót – A kishegyesi nyitja a hasonló beruházások sorát – nyilatkozta Igor Mirović   Pénteken délelőtt Igor Mirović tartományi kormányfő személyesen tekintette meg a Bácsfeketehegy melletti szennyvíztis
Záporka tizennegyedszer
Bácsfeketehegyen megtartották a sérült gyermekek és felnőttek vers- és prózamondó találkozóját   Szombaton a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban tartották meg a XIV. Záporka Vers- és Prózamondó Találkozót. Az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület rendezvényre ez alkalommal is számos résztvevő érkezett Vajdaság különböző településeiről. Faragó Papp B
A sötétben látó tündért láthattuk
2019. október 27-én vasárnap délután a szabadkai Talentum Egyesület Bácsfeketehegyen is bemutatta Bagossy László A sötétben látó tündér című táncos mesejátékát. A Kálló Béla Jászai-díjas színművész által rendezett előadásban Budanov Márta színművész elevenítette meg gazdag színészi játékkal a tündért, Kovács Viola és Szakács Tamás le
A magyar néphagyomány erejével
Bácsfeketehegyen, Bácsgyulafalván és Bácskossuthfalván járt a Cifra Műhely   Ötödik alkalommal járt Vajdaságban a magyarországi Cifra Műhely Közhasznú Kulturális Egyesület, illetve a hétvégén harmadik alkalommal pezsdítették fel Bácskossuthfalván az Ady Endre Művelődési Központ táncosainak hangulatát. Az élő zene varázsa felhőtlen han
Mága Zoltán Bácsfeketehegyen
Falunkban is fellépett a 100 Templomi Jótékonysági Koncert program keretében Mága Zoltán hegedűművész, a Budapesti Primarius Szimfonikus Kamarazenekarral. 2019. október 21-én délután zsúfolásig megtelt a református templomunk. A koncerten a környező települések katolikus papjai is jelen voltak, és a hegedűművész előadását megtisztelte jelenlétével dr. Csige
Cifra Műhely – vajdasági út, 2019.
Idén már sokadik alkalommal érkezik vajdasági körútra a magyarországi Cifra Műhely Egyesület. Ezúttal 3 településen tart a gyerekeknek hagyományőrző foglalkozásokat a Bethlen Gábor Alap támogatásával: Bácsfeketehegyen, Bácsgyulafalván és Bácskossuthfalván. Az ingyenes program néptáctánc-tanítást, hangszersimogatót és kézműves foglalkozást is ta
MÁGA ZOLTÁN – 100 TEMPLOMI JÓTÉKONYSÁGI KONCERT
2019. október 21-én hétfőn délután 17.00 órai kezdettel a református templomban Bácsfeketehegyen is jótékonysági koncertet tart Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész. "Az év legnagyobb jótékonysági koncertsorozataként ismét útjára indított 100 templomi koncert célja az, hogy rászoruló embertársaink tízezreinek és közösségek
Pacsirtaképző
Pop- és népdalképzés kezdődött Bácsfeketehegyen, a művelődési egyesület szervezésében A héten elnevezéssel nép- és popdalénekes képzés kezdődött Bácsfeketehegyen. A foglalkozást a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület szervezte, és a résztvevők számára teljesen ingyenes. Heti két foglalkozást tartanak, egészen augusztus vég
Szeretnék néha visszajönni még
Molnár Zoltán színművész verses estje Bácsfeketehegyen 2019. szeptember 20-án, pénteken este 19.30 órai kezdettel Molnár Zoltán színművész vendégszerepel a bácsfeketehegyi Kultúrotthon emeleti termében. Az esten  Ady Endre, Juhász Gyula, Jung Károly, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos és mások művei hangzanak el. A téma a menni vagy maradni kérdése,
A digitalizáció útján
A bácsfeketehegyi általános iskola projektorokat és laptopokat kap a British Councilnek köszönhetően – Az iskolában már működik az AMRES, és mikro:bit programozással is foglalkoznak A XXI. században az informatikai jártasság már majdnem olyan fontos, mint az írás és olvasás. Épp ezért a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskola több olyan programban
Liliomfi Vajdaságban
Vasárnap este a bácsfeketehegyi színházban ért véget a leányfalusi Szekér Színház vajdasági turnéja. A társulat ez alkalommal Szigligeti Ede: Liliomfi című vígjátékát mutatta be. A Szekér Színház első állomása Kúlán volt, ahol a Hagyományőrző Napok keretében mutatták be az előadást, a Gödör elnevezésű sporttéren. Ezt a bajsai szereplés követte az Etno t
További ásatások Bácsfeketehegynél
Az archeológusok egy több évszázadon át lakott település temetőjét tárják fel   Korábban már beszámoltunk róla, hogy a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai Bácsfeketehegy mellett feltártak egy kora középkori lelőhelyet.   Az ehhez kötődő munkálatok befejeződtek, s az intézet munkatársai most egy újabb lel
Kedden érkeznek a Magyar Nemzeti Tanács iskolakezdési csomagjai
A Magyar Nemzeti Tanács az idei évben is tanszercsomaggal segíti a vajdasági iskolákban mindazokat az elsősöket, akik magyar nyelvű osztályban fognak tanulni. Vajdaság területén idén összesen 1521 magyar ajkú kisdiákot írattak be az iskolába. Az iskolakezdő csomagok átadását az MNT tagjai illetve bizottsági tagjai végzik min
Halason jártunk
A hétvégén vendégszereplésre utaztak a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület tagjai: a Kónya táncegyüttes, Losonczi Ferenc szóló táncos és Kerekes Zalán versmondó. A néptáncosok felkészítője Szakács Tamás, a versfelkészítő Tóth Péter Lóránt volt. Nagy izgalommal készültünk erre az eseményre, hiszen a két település között egy ideje
Kiskunhalason vendégszerepelnek a ME tagjai
A kiskunhalasi Pásztortűz Kulturális és Hagyományápoló Egyesület meghívására 2019. augusztus 31-én, szombaton vendégszereplésre utazik a Kónya táncegyüttes, Losonczi Ferenc szóló táncos és Kerekes Zalán versmondó. A Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület tagjai a XII. (nem) Zenélő Szélmalom elnevezésű rendezvényen
Szeptemberben érkezik a Szekér Színház
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2019. szeptember 6–8-ig Vajdaságban is bemutatja legújabb előadását a leányfalusi Szekér Színház. Idén Szigligeti Ede Liliomfi c. vígjátékával érkeznek Kúlára, Bajsára és Bácsfeketehegyre. Az előadásról A Liliomfi a magyar irodalom kiemelkedő műve, Szigligeti Ede 1849-ben született, legismertebb v
A Kishegyes Kommunális Közvállalat értesítése
Értesítjük Bácsfeketehegy polgárait, hogy 2019. augusztus 27-én (kedden) a Nikola Đurković utcai hálózati javítások miatt szünetel a vízellátás a falu nyugati felén 8.00-tól, a munkálatok befejeztéig. Megértésüket köszönjük!
Vakációzáró a könyvtárban
Vakációzáró a könyvtárbanMa délelőtt, 2019. augusztus 26-án a bácsfeketehegyi Kozma Lajos Könyvtárban foglalkozás-sorozat kezdődött Csordás Katalin könyvtáros vezetésével. Társasjátékoztak, kézműveskedtek, olvastak a gyerekek. A szünidő hátralévő részében minden délelőtt 10 és 12 óra között várják közös időtöltésre az ifjú könyvbarátokat! Pecsét jár! A részvétel ing
Arcok üveg mögött – VERSfordítások VERSmondó VERSenye, 2019., felhívás
2019. szeptember 29., vasárnap, 10,00 óra   A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete 2019. szeptember 29-én megszervezi a műfordítások IX. vers- és prózamondó versenyét. A nemzeti versenyen gyermek-, ifjúsági- és felnőtt kategóriában lehet indulni, egy benevezett művel – a világirodalmi próza és líra magyar
Gyermekfoglalkozások a könyvtárban
A szünidő utolsó hetében szervezi meg a Kozma Lajos Könyvtár a hagyományos vakációzáró foglalkozássorozatát. 2019. augusztus 26–30-ig, hétfőtől péntekig minden délelőtt 10-12 óráig várják a fiatal olvasókat. Tolltartót, ollót, ragasztót hozzanak magukkal.
Középkori temetőt tárnak fel Bácsfeketehegyen
A kishegyesi önkormányzat másfél millió dinár értékben támogatja az ásatásokat, amelyeket a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai végeznek.   Feltehetően a 11-iktől a 16. századig találtak emberi csontvázakat és tárgyi emlékeket. Ezeket további vizsgálatoknak vetik alá, hogy minél jobban megismerjék ezt a
Folytatódnak a feltárások
A kishegyesi önkormányzat finanszírozza a bácsfeketehegyi ásatások folytatását – Kora középkori és ennél korábbi leletekre bukkantak – A tervek szerint helyi kiállítás készül a leletekből   Lapunk tegnapi számában arról számoltunk be, hogy a Krivaja patak partján, Bácsfeketehegy mellett egy kora középkori temetőre bukkantak, és a szabadkai Községk
Ásatások Bácsfeketehegy határában
  16 sírt tártak fel és egy lelet is előkerült Bácsfeketehegy mellett, ahol az épülő víztisztító munkálatainál folyik ásatás.   A kora középkori temető feltárását a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai végzik, Neda Mirković Marić konzervátor archeológus vezetésével. A szakember elmondta, a leletek később a Szabadka
Középkori temetőre bukkantak
Ásatások folynak Bácsfeketehegy mellett – Idáig 16 sírt tártak fel és egy lelet is előkerült – Kishegyes község önkormányzata pénzeli a munkálatokat Kishegyes község hamarosan egy víztisztító berendezést fog építeni a Krivaja patak partján, Bácsfeketehegy mellett. Az ide vezető csőrendszer útjában egy kora középkori temetőre bukkantak, aminek felt
Pacsirtaképző
A bácsfeketehegyi művelődési egyesület idén nyáron több művészeti ágban is kínál foglalkozásokat a gyerekeknek. Júliusban indul az énektanulás, augusztusban pedig gyermekszínjátszás, versmondás is lesz. Az énektanulást két műfajban is megszervezzük. Török Noémi vezetésével 2019. július 23-án indulnak a népi énekes foglalkozások, Faragó Papp Boglárka vezetésé
Pintér Béla koncert
2019. július 11-én, csütörtökön este 19 órai kezdettel Bácsfeketehegyen koncertezik Pintér Béla nyíregyházi énekes, zenész, dalszövegíró, zeneszerző. Magyarország legismertebb keresztény énekes-zeneszerzője a nyári színpadon lép fel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!Hallgasson bele Pintér Béla egyik új dalába.
Magyarok Kenyere 2019 – felhívás a termelők részére
Tisztelt Termelők! A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége az idei évben is megszervezi Vajdaságban a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében a búza adományok begyűjtését. A vajdasági gazdaszervezetek segítségével a búza adományok begyűjtése folyamatos lesz 2019. július 15-ig. A termelők, jelezni tudják a megadott nap
Jön a Tanyaszínház!
2019. július 18-án, csütörtökön este érkezik Bácsfeketehegyre a Tanyaszínház idei darabja. Az Y-elágazás című zenés-táncos produkciót a nyári színpadon mutatja be a társulat, sötétedés után. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A darabot Lénárd Róbert szövege alapján Puskás Zoltán rendezi színpadra. Magyar Attila, a Tanyaszínház elnöke elmondta: „Az
A néptáncos gyerekek évzárója
A néptáncos gyerekek évzárója Vége a tanévnek. A gyerekek idén is sokat „dolgoztak”, próbáltak, tanultak a néptánc-órákon, szépen szerepeltek a falunapi rendezvényen, a Mákvirág pedig arany minősítést nyert a Kőketáncon. 2019. június 30-án egy kis évzáró összejövetelt tartottunk a kultúrotthonban a táncos gyerekek részére, amelyen harmincan vettek részt. Együtt táncoltak ki
Ruzsán járt a Mákvirág
Mákvirág néptánccsoportunk a hétvégén Magyarországon vendégszerepelt, a VIII. Ruzsai Néptáncfesztiválon öregbítették falunk hírnevét. A csoport vezetője Szebenyi László Kinga és Szakál Nikolett. Koreográfusuk: Szakács Tamás. A csoport a 2019-es Kőketáncon arany minősítést nyert koreográfiáját, Tyukodi táncokat adott elő testvértelepülésünkön, Ruzsán.
Kalandtúra
2019. július 8-án, hétfőn drámajátékos foglalkozás indul a kultúrotthonban alsósoknak Tokics Etelka vezetésével. Várjuk a játékos kedvű gyerekeket hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt 9 órára. A játék során képzeletbeli utazás, nyelvtanulás, éneklés és sok-sok móka vár! A hétfő-szerda-pénteki foglalkozássorozat összefüggő sort jelent, mindhárom napon 9-11 ór
Vendégünk volt a nagykikindai színtársulat
2019. június 22-én, szombaton este a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulata járt nálunk a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával. Székely Csaba Bányavakság c. kamaradarabját mutatták be Király Sándor rendezésében. A szereplők Tombácz Imre, Király Annamária, Király Sándor, Budai József és Fehér Martina voltak. A
Indul a Tánciskola
2019. június 25-én, kedden este 20 órakor a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban megkezdődik a hagyományos Tánciskola az általános iskolát frissen végzett fiatalok számára. A Tánciskola hetven éves múltra tekint vissza településünkön. A tízhetes nyári kurzus alatt mintegy tizenöt fajta táncot tanulnak meg a diákok.  Három nemzetiség: a magyar, a szerb és a német né
Lezajlott a 2019. évi falunapi rendezvény
Négynaposra bővült idén a bácsfeketehegyi meggynapok és a falunap rendezvénysorozata és kiemelt szerepet kaptak a gyermekeknek szóló programok. A település amatőr színtársulata pedig most ünnepelte fennállásának negyed évszázados jubileumát. 2019. június 6-án, csütörtökön kezdődött a XV. Bácsfeketehegyi Falunap és XVI. Bácsfeketehegyi Meggyn
Bácsfeketehegyen vendégszerepel a nagykikindai színtársulat
2019. június 22-én, szombaton este 19.30-kor a bácsfeketehegyi színházteremben a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulata bemutatja Székely Csaba Bányavakság c. kamaradarabját. Székely Csaba, a többszörösen díjazott fiatal erdélyi író Bányavirág, Bányavakság és Bányavíz című darabjai a Bány
Szúnyogirtás szerdán várható
Prosperitati Alapítvány tájékoztató Bácsfeketehegyen
A Prosperitati Alapítvány tájékoztató előadásokat szervez a VII. pályázati körben megjelentetett pályázati kiírások kapcsán. Bácsfeketehegyen 2019. június 24-én 20.15 órai kezdettel kerül sor az ismertetőre a Kultúrotthonban.
Bácsfeketehegyen is tart oktatást a Zeneiskola
2019. június 12-én délután felvételi meghallgatást tartott a Topolyai Zeneiskola a kultúrotthonban. Szeptembertől helybe jönnek a tanárok, nem kell utazni, a kultúrotthonban szervezzük meg az órákat. Aki lemaradt, június folyamán jelezze hangszertanulási szándékát a zeneiskolában (715-504), vagy nálunk (4-738-826). BMMHE  
Felvételi vizsga
A 2019/2020-as tanévtől a Topolyai Zeneiskola Bácsfeketehegyen is folytat hangszeroktatást (a Kultúrotthonban). Ennek kapcsán a Zeneiskola alkalmassági meghallgatást tart új növendékek számára 2019. június 12-én, szerdán 16.30-kor a bácsfeketehegyi Kultúrotthon emeleti termében. A következő hangszereken lehet tanulni: zongora hegedű harmonika. Megfelelő l

Helyi Közösség

[Megnyitás új lapon]

Bácsfeketehegy Helyi Közösség

Első írásos emlékünk vidékünkre vonatkozóan egy zavaros birtoklási viszony peranyaga az 1426-os esztendőből. Későbbiek során Mátyás király idejében a földi paradicsomnak számító Bácskában csak a nagyon kiváltságosok nyerhettek birtokot. Első írott dokumentumunk, amelyben Feketehegy neve szerepel az Mátyás király adománylevele. A szövegből kitűnik, hogy a király édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek adományozza fényesebb udvartartása végett. A következő évszázadokból származó feljegyzések alapján többnyire lakott terület volt, de volt olyan időszak is, amikor elnéptelenedett pusztaként emlegetik.

1785-ben 210 kunhegyesi református magyar család telepedett le a feketicsi pusztára. Az új helyet, Feketehegyet Köröskényi Mihály a kamarai mérnök mérte fel, kijelölte a falu, az utcák, a templom, parókia, iskola, községháza, jegyző háza, uradalmi mészárszék és kocsma helyét, szérűskerteket, legelőket, szántóföldet. Lakóhelyeiket saját maguk építették fel, a mérnöki kimérés után. Mindjárt megkezdték az egyházi oktatás szervezését és a templom építését, amely a mai református templom helyén volt.

Az 1820-as évektől a szomszédos Szeghegyről németek szivárogtak be a faluba, akik rövidesen a falu lakosságának harmadát tették ki.

Az együttélés évei alatt a különböző nemzetiségű népek megtanultak egymás mellett élni, még, ha ez néha nem is volt olyan egyszerű.

A második világháború után a faluban maradt német lakosságot Németországba deportálták. Üresen maradt házaikat 1946-ban szerb és montenegrói családokkal népesítették be. Ez egy újabb próbatétel volt egymás különbözőségének megértésére, de az őslakosoknak és az újonnan beletepülőknek végül ismét sikerült leküzdeniük ezeket a nehézségeket.

Bácsfeketehegyet a mai napig a vegyes nemzetiségi összetétel jellemzi. Többnyire magyarok, montenegróiak, szerbek és kisebb számban más nemzetiségűek élnek a településen.

A ma is létező Bácsfeketehegy Helyi Közösséget Kishegyes Község Tanácsa és Kishegyes Község Képviselő-tesülete alapította 1965. július 12-én, melyen keresztül a lakosság és az általa létrehozott egyesületek megvalósíthatják különböző szükségleteiket és érdekeiket. A Helyi Közösség munkáját annak Tanácsa irányítja, mely 15 tagot számlál. 

Bácsfeketehegy Helyi Közösség közigazgatásilag Kishegyes Községhez tartozik, határos Szeghegy, Verbász és Szenttamás településekkel.

A falu napjának megünneplésére minden év június hónap második hétvégéjén kerül sor, egyidőben a méltán híres bácsfeketehegyi meggy érésével, melynek szedése szintén okot ad az itt élők számára az ünneplésre. A falu- és meggynap mára a falu legjelentősebb rendezvényévé nőtte ki magát, a helyi lakosság, a más vajdasági településeiről és a környező országokból ide látogató vendégek nagy örömére.  

A Bácsfeketehegy Helyi Közösség különösen büszke arra, hogy több hazai és külföldi településsel is testvértelepülési kapcsolatot ápol, amelyekkel közösen vesz részt pályázatokon, látogatják egymás rendezvényeit és kölcsönösen segítik egymás munkáját.

Bácsfeketehegy összesen 11 testvértelepülési szerződést írt alá az elmúlt évek során, mégpedig a következőkkel:

- Kunhegyes (HU)

- Szank (HU)

- Somlószőlős (HU)

- Ruzsa (HU)

- Kocsér (HU)

- Comuna Salard (RO)

- Vydraniy-Hodos (SK)

- Občina Hodoš (SLO)

- Zmajevac (HR)

- Torda (SRB)

- Golubinci (SRB)

A Helyi Közösség épülete más intézmények helyi kirendeltségeinek is otthont ad. A lakossági gondok, észrevételek bejelentése mellett, egyéb ügyeket is intézhetnek az arra érdekeltek, hiszen az anyakönyvvezetőt, a községi komunális vállalat képviselőit, a Vörös Kereszt aktivistáit és a Falugazdász Iroda képviselőjét is megtalálják a Testvériség utca 30. szám alatt.

[Tovább a Facebook oldalra]


HK hírek, 2019. október-november
Sikeresen zárult a közbeszerzés a bácsfeketehegyi kápolna konyhai részének felújítására, a munkálatokat a topolyai Baumont építőipari kft. fogja elvégezni. A Helyi közösség Tanácsának döntése és a 2019. munkaterv alapján elkészült a Bácsfeketehegyi Református Egyházközösség temploma előtti gépjármű parkoló. Teljes körű felújítás lett el
HK hírek, 2019. augusztus-szeptember
Elkészült a tervdokumentáció a kápolna konyhai részének a javítására, melynek alapján a közbeszerzést az Önkormányzatunk kiírta, bízunk benne, hogy lesznek az elvárásoknak megfelelő ajánlattevők és hamarosan indulhatnak a munkálatok. Ahhoz, hogy mindez megtörténjen, szükség volt a községi költségvetés módosítására, ami 2019.09.27. a KKT ülésé
HK hírek, 2019. június-július
Tömeges részvétel és nagyon jó hangulat jellemezte az idei hagyományos falu és meggynapokat, sokan látogatták meg településünket külföldről és a környező falvakból, városokból. Szeretném megköszönni mindenkinek a jelenlétét, valamint a szervezést támogató személyek, civil szervezetek fáradságot nem ismerő munkáját. Nagyon ízletes alkoholos és alkoholmente
HK hírek, 2019. április-május
Beszámolómat a mindenkit meglepő, egyik napról a másikra lezajló eseménnyel kezdeném. A nagytemetőben található kápolna (ravatalozó) konyhai része megülepedett, repedések keletkeztek falain, egyszóval használhatatlan állapotba került. Az első lépések megtétele után (az építészeti ellenőr feltérképezése után, a községi kommunális vállalat körbekeríte
HK hírek, 2019. február-március
A községi Kommunál Kishegyes Közvállalattal közreműködve, több munkálatot sikerült elvégezni az elmúlt időszakban, többek között: -       Sor került a Nikola Đurković Általános Iskola előtt lévő parkoló lekövezésére.-       A BF04-A/17-es kútház elkerítése a törvényes előírásoknak megfe
HK hírek, 2019. január
Természetesen az év elején, a téli hónapokban sem ülünk ölbe tett kézzel, hanem kihasználjuk az alkalmat, és megpróbálunk felkészülni az előttünk álló időszakra, a ránk váró aktivitásokra. Ilyenkor visszatekintünk az elmúlt periódusban elvégzett feladatokra, munkálatokra, összegzünk, hogy mi az ami megvalósult, mi az ami még kivitelezésre vár. Ezeknek a dolgo
Kezdődik az avarelhordás
Az idén is folyatódik a kishegyesi és a bácsfeketehegyi helyi közösségek sikeres akciója – A községi kommunális közvállalat ingyen elszállítja a szabályosan kihelyezett avart   A Komunál Közvállalat Kishegyes, valamint a kishegyesi és a bácsfeketehegyi helyi közösség az idén is megszervezte az avarelhordási akciót, amelyet mindkét településen már év
Újabb parkoló Bácsfeketehegyen
A helyi közösség több új parkolót létesített – Folyamatban van az ökokút teljes felújítása A bácsfeketehegyi helyi közösségben az idén három új parkoló épült: egy a Kultúrotthonnál, egy a helyi közösségnél és egy az óvoda előtt. Ez irányú törekvései azonban nem értek véget, ugyanis a héten újabbat alakítottak ki a református templom előtt.
Átfogó útkarbantartási munkálatok Bácsfeketehegyen
                  Ha valaki a napokban Bácsfeketehegyen jár, azt tapasztalja, hogy a falu szinte minden utcája munkaterületté vált. Ennek nem más az oka, mint egy átfogó útkarbantartási akció, amely Kishegyes község önkormányzatának és a helyi közösségnek a j
Új parkoló létesült
A bácsfeketehegyi helyi közösség parkolókat létesít a legfrekventáltabb helyeken – Rendezni fogják a Kultúrotthonnál lévő parkot A bácsfeketehegyi helyi közösség az idei évben nagy erővel dolgozik azon, hogy enyhítse a parkolóhelyek hiányát. Ezidáig a Kultúrotthon és a helyi közösség épülete előtt építettek új parkolókat, most pedig befejeződött az óvod

Gólyakamera

[Megnyitás új lapon]


A gólyakamera támogatója az Astra Telekom
 

Mit keres a kamera a fészekben? Gólyát…

Események


Szüreti napok

[Megnyitás új lapon]

Szüreti napok


A szüreti rendezvényt Bácsfeketehegyen minden év szeptemberének második hétvégéjén tartjuk meg. Délelőtt a táncosaink és zenészeink lovaskocsikkal járják körbe a falut, és több megállóhelyen mutatnak be műsort. Ezeken a helyeken a fogadó családok vagy utcabeliek megvendégelik őket. A kultúrotthonnal szemközti parkban birkapaprikást főznek, a kultúrotthonban a borászok tartanak szakmai tanácskozást, este pedig zenés program várja a vendégeket.


Sz?reti napok 2022.
Szüreti napok 2022.   50. BÁCSFEKETEHEGYI SZÜRETI NAPOK 20. BÁCSFEKETEHEGYI  SZŐLÉSZ – ÉS BORÁSZ TALÁLKOZÓ 11. KUN HAGYOMÁNYŐRZŐ TALÁLKOZÓ 2022.09.08.-11. (csütörtök, péntek, szombat, vasárnap)   SZERVEZŐK ÉS TÁMOGATÓK:      &
SZÜRETI NAPOK 2021.
  49. SZÜRETI NAPOK 19. BÁCSFEKETEHEGYI SZŐLÉSZ –ÉS BORÁSZ TALÁLKOZÓ 10. KUN HAGYOMÁNYŐRZŐ TALÁLKOZÓ 2021.09.11.     2021. SZEPTEMBER 11. (SZOMBAT)   IDŐPONT:  9.00-13.00 A BÁCSFEKETEHEGYI ÉS BÁCSKOSSUTHFALVI NÉPTÁNCEGYÜTTESEK, VALAMINT A SZABADKAI DUHAJ BANDA ÉS A BÁCSFEKETEHEGYI TAMBURÁSOK FELVONULÁSA A FALU UTCÁIN MEGÁLLÓHELYEK:  PIA
Isten áldását kérték a diákokra Bácsfeketehegyen
A 2019-es évi Szüreti Napok keretében került sor az ünnepélyes tanévnyitó istentiszteletre is. Az eseményről a Pannon RTV tudósított. Isten áldását kérték a diákokra és az új tanévre a bácsfeketehegyi református egyházban a tanévnyitó istentiszteleten. A településen már hagyománya van ennek az eseménynek. Az iskola magy
Jó időben, kitűnő hangulatban
Bácsfeketehegyen megtartották a 48. Szüreti Napokat   A falunap mellett a szüreti napok Bácsfeketehegy legnagyobb rendezvénye. A helyiek különösen büszkék a több évtizedes hagyományra, mellyel megőrizték a szüret, a betakarítás tiszteletére szervezett nyár végi rendezvényt. Lovaskocsin, lovon járták be a felvonulók a települést (Herceg Eliza
A 48. Szüreti Napok – 18. Bácsfeketehegyi Szőlész- és Borásztalálkozó – 8. Kun Hagyományőrző Találkozó programja
2019. szeptember 14., szombat 9.00–13.00: SZÜRETI FELVONULÁS. A lovaskocsis felvonulás résztvevői a bácsfeketehegyi, kishegyesi és törökkanizsai néptáncosok, valamint a helyi tamburások és a szabadkai Duhaj Banda vonós zenekar lesznek Megállóhelyek:    &n

Kun tábor

[Megnyitás új lapon]

Nagykunsági Alkotótábor


Bácsfeketehegyen 1995-ben szervezte meg az első kunsági tábort Tóth Harangozó Vera, aki azóta is szakmai vezetője ennek a hagyományápoló rendezvénynek. A tábor célja a településünk hagyományos kunsági kézművességéhez kapcsolódó alkotó technikák megismerése, ezek gyakorlása, elsajátítása, továbbéltetése. Az oktatás elsősorban a kunhímzésre, a szövés, a nemezelésre fókuszál, de minden évben számos más technika is terítékre kerül, mint például gyöngyfűzés, agyagozás, vesszőfonás, fafaragás stb.

Ezeknek a technikáknak a gyakorlásával szeretnénk elérni, hogy a gyerekek jobban megismerjék őseik kézműves mesterségeit, és hogy tovább éltessék ezeket a hagyományokat. A foglalkozások során ismereteket szereznek a hagyományosan használt természetes anyagokról, azok színezéséről, és a díszítés során lehetőséget kapnak a kreativitásuk kihasználására és fejlesztésére is.

A tábor végén az elkészült kézműves tárgyakból kiállítást szervezünk a Kultúrotthonban.


Kun hagyományok Bácskában
Nagy múltú Nagykunsági Alkotótábor működik Bácsfeketehegyen – Az érdeklődés évek óta töretlen a tábor iránt   Az idei évben a XXIV. alkalommal került megrendezésre a Nagykunsági Alkotótábor Bácsfeketehegyen. A tábor a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület hagyományos rendezvénye, amely az évek során töretlen népszerűs
Nagykunsági Alkotótábor
Bácsfeketehegyen 24. alkalommal tartanak egész hetes alkotótábort   Tegnap Bácsfeketehegyen megkezdődött a XXIV. Nagykunsági Alkotótábor. A rendezvény egy héten át fog tartani, és a kultúrotthonban várja az érdeklődőket.   Nemezelés, szövés, hímzés, gyöngyözés, agyagozás, vesszőfonás, kunsági népdalok várják a gyerekeket  
Elkezdődött a kunsági tábor
A bácsfeketehegyi kultúrotthonban 2019. augusztus 5-én, hétfőn megkezdődött a XXIV. Nagykunsági Alkotótábor. A foglalkozások hétfőtől péntekig 9-18 óráig tartanak. A tábor oktatói: Tóth H. Vera (kunhímzés), Sárándi Gyöngyi (szövés), Nagy Lengyel Anikó (gyöngyfűzés), Horváth Renáta (agyagozás), Tokics Etelka (rongylabda-varrás), Török Noémi (népi én

Falunap és meggynapok

[Megnyitás új lapon]

Falunap és meggynapok


A falunapot és a feketicsi meggyet június második hétvégéjén ünneplik a bácsfeketehegyiek. Az első Meggynapokat 2004-ben szervezte meg a Zöld Dombok közösség- és környezetfejlesztési szervezet, az első Falunapot pedig 2005-ben a Helyi Közösség. A két rendezvény ettől kezdve egybeforrt, és mára már a település minden intézménye és szervezete bekapcsolódik az eseménybe.

Hogy miért június elején? Mert 1785-ben az év ezen időszakában anyakönyvezték az első bácsfeketehegyi újszülöttet, valamint ilyenkor érik a meggy is. A különleges feketicsi meggy, amely a biotermesztésre rendkívül alkalmas, növényvédő permetezés nélkül termeszthető, a gyümölcse pedig nagyon értékes. A prima néven elfogadott meggyfajta abban is különleges, hogy az egyetlen olyan hivatalosan elismert gyümölcsfajta Szerbiában, amelynek nem valamelyik tudományos kutatóintézet, hanem egy civil szervezet a tulajdonosa (a helyi Gazdakör Mezőgazdászok Egyesülete).

A falunap dátumának meghatározásakor a Helyi közösség Tanácsa egyhangúlag úgy döntött, hogy falunapként június második hétvégéje, mint a feketicsi meggy ünnepnapja, minden itt élő nemzet számára elfogadható. Hiszen elvileg mindenki utcájában, háza előtt van meggyfa, és a lakosság döntő többsége, ha a meggyszedést nem is, de a meggyből készült termékeket igencsak kedveli.

A rendezvénysorozat hagyományos elemei a termékbemutatók és -kóstolók, kiállítások, a meggyel kapcsolatos szakmai programok, a főzőverseny, különböző kulturális- és gyermekprogramok, szórakozási lehetőségek, utcabál és tüzijáték.

2016-ban az alábbiakat nyilatkozta Bojtos Béla, bácsfeketehegyi tanácselnök: „A fiatalok találták ki a meggynapot, és azóta is köszönetet mondok nekik, mert másként látták a világot, mint mi idősebbek és hála Istennek, hogy így van. Hogy a falunap és a meggynap össze van kapcsolva, az azért jó, mert akkor mindenki otthon érzi magát a meggyben is, a faluban is.”

 

Falunap és meggynapok 2020
A XVI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS  A XVII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK PROGRAMJA 2020. június 13–14. (szombat, vasárnap) Szombat, 2020. június 13.   Egész nap: BÁCSFEKETEHEGY ÉS A MEGGY - meggy, méz és helyi termékbemutató, „Az én falum és a meggy” képzőművészeti és irodalmi versenypályázatok megtekintése a Kultúrotthon terasz
Lezajlott a 2019. évi falunapi rendezvény
Négynaposra bővült idén a bácsfeketehegyi meggynapok és a falunap rendezvénysorozata és kiemelt szerepet kaptak a gyermekeknek szóló programok. A település amatőr színtársulata pedig most ünnepelte fennállásának negyed évszázados jubileumát. 2019. június 6-án, csütörtökön kezdődött a XV. Bácsfeketehegyi Falunap és XVI. Bácsfeketehegyi Meggyn
The Minds
Vajdasági turné keretében Bácsfeketehegyen koncertezik a rock banda. A zenekar 2019. június 7-én, pénteken 21.00 órai kezdettel mutatkozik be a nyári színpadon.       A egy pécsi zenekar melynek 2011-es alapításakor céljai között szerepelt a saját dalok szerzése, magyar és angol nyelven egyaránt és mindaz, amit egy ambiciózus zenekar táplál magába
25 éves a Soma színtársulat
A jeles évfordulót kiállítással, könyvbemutatóval, és a Mandragóra c. előadás röprízével ünnepli a Társulat a meggy- és falunapi programsorozat keretében. 2019. június 6-án 18.00 órai kezdettel a Kultúrotthon teraszán kiállítás nyílik a színtársulat emlékfotóiból, diplomáiból, elismeréseiből, jellegzetes színpadi kellékeiből. Ezt követően bemutat
Mulassunk! - a Juhász zenekar gyermekkoncertje
Június 8-án, szombaton délelőtt 10 órakor az óvoda udvarán Mulassunk! címmel a szabadkai Juhász zenekar tart népzenei koncertet. A zenés mulatságra elsősorban az ovisokat és kisiskolásokat, a kisgyermekes családokat várjuk, de minden érdeklődőt szívesen fogadunk. A zenekarról A Juhász zenekar 2000 tavaszán alakult Szabadkán. Az együttmuzsik
Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack
Zenés mesejáték kicsiknek és nagyoknak a bácsfeketehegyi színházteremben 2019. június 7-én, pénteken délután 17 órakor. A Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka.   Szereplők: Legkisebbik királykisasszony – Lőrinc Tímea (Pataki Gyűrű-díjas); Öreg király – Papp Arnold; Az öreg király szolgálója – Virág György; Disz
A 2019-ES MEGGYNAPOK PROGRAMJA
A XV. Bácsfeketehegyi Falunap és a XVI. Bácsfeketehegyi Meggynapok programja 2019. június 6–9. (csütörtök, péntek, szombat, vasárnap)    2019. június 6., csütörtök 18.00 – A Soma 25 éve A bácsfeketehegyi Soma amatőr színtársulat könyvbemutatója és kiállításmegnyitója a Kultúrotthon teraszán.   2019. június 7., péntek10.00

Gyermekszínjátszó találkozó

[Megnyitás új lapon]

Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozó

 

Gyermekszínjátszó Találkozónk célja, hogy megmutatkozási lehetőséget, szakmai visszajelzést és szakmai kapcsolatépítési lehetőséget nyújtson a Vajdaságban működő magyar gyerekszínjátszó csoportok számára. A Találkozó átjárást biztosít a magyarországi Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozóra – annak válogatója.

Fontosnak tartjuk, hogy a fellépő csoportok megismerkedjenek egymással, egymás munkájával, kapcsolataik megerősödjenek, a felkészítő tanárok pedig részletes szakmai elemzést kapjanak a zsűritől a további szakmai fejlődés érdekében. Az évek során a Találkozó jellegzetességévé vált, hogy a fellépő gyerekek számára műhelyfoglalkozásokat szervezünk, kis szakmai tréningeket, ahol egyrészt szakmai praktikákat leshetnek el színházi, színházpedagógiai és drámapedagógiai szakemberektől, másrészt a különböző településekről érkezett társaikkal együtt játszhatnak, alkothatnak. Ezzel is erősítve a közösségi élményt.



Háromszáz gyermekszínjátszó a bácsfeketehegyi deszkákon
Idén 12. alkalommal szervezte meg Bácsfeketehegyen a Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozót a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság, együttműködő partnereivel, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel, a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesülettel és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel. A rendez

A feketicsi meggy

[Megnyitás új lapon]

Helyi érték: a feketicsi meggy


Mitől híres? Mitől más, mint a többi meggyfajta? Honnan van ez nekünk? Az alábbi kis összefoglalónkból többet is megtudhat a feketicsi feketéről.


A Telecskai-dombok löszös talaján fekszik Bácsfeketehegy – Feketics, melyet 1785-ben kunhegyesi telepesek alapítottak újra. A falu új lakói anyaközségükből magukkal hozták a szőlő és a gyümölcs szeretetét, s megérkezésük után rögtön a szőlőtelepítés engedélyezését kérvényezték. Ebben az időben a szőlő ritkán szerepelt monokultúraként, ugyanis a tőkék közé rendszerint gyümölcsfákat ültettek. A ma bácsfeketehegyi – feketicsi meggyként ismert tájfajta első csemetéi Sárközi Ferenc szerint az 1910-es években kerülhettek Bácsfeketehegyre. A történet szerint 1912-ben két feketehegyi legény Kecskeméten töltötte katonaéveit, s az ottani piacon találkoztak a fekete, nagy szemű, édes meggyel, melyet annyira megkedveltek, hogy nem nyugodtak, amíg rá nem találtak, honnan lehet a fajta csemetéjét megszerezni. Mindketten egy-egy fácskával tértek haza.

Az 1930-as években a májusi fekete meggyként emlegetett gyümölcs még csak a feketicsi gazdák szőlőskertjeiben fordult elő, bár a meggyfák nagyon jól fejlődtek ezen a talajon, és szaporításuk is könnyű volt az anyagyökérről kitörő sarjak révén. A feketicsi meggy nem sokára megjelent a szomszédos települések piacain, és az 1950-es évektől beindult a tömeges felvásárlása is. Mind keresettebb lett ez a koránérő, édes meggyfajta, és a meggytermesztés meghatározó jelleget nyert Feketics gyümölcstermesztésében. A fénykor az 1960–70-es évekre tehető, amikor a Földműves Szövetkezet ingyenes facsemetéket biztosított, s a legnagyobb ültetvények 2000–5000 meggyfát számláltak. Az évi termés elérte az 500 tonnát, és a feketicsi meggyre igen nagy kereslet volt mind belföldön, mind külföldön.




A 70-es évek második felében azonban megindul a hanyatlás. Ettől kezdve mindinkább akadozott a termés értékesítése, ugyanis a nyugati piacon megjelenő, géppel szedett, olcsóbb meggyel nem tudtak versenyezni a feketicsi termelők. Az ültetvények nagysága lassan csökkenni kezdett, bár a becslések szerint még ma is 3000–3500 meggyfa lehet a faluban. A termést egyrészt frissen értékesítik a környező kisvárosok piacain, másrészt pálinkaként hasznosítják.

A helyiek azonban koránt sem feledkeztek meg arról, hogy mit köszönhetnek a meggynek, és hogy milyen lehetőségek lakozhatnak még benne. A helyi Gazdakör neves szakemberek segítségével elérte, hogy a falura jellemző, tájjellegű fajtakör egyik tagja fajtaelismerést kapjon. A prima névre keresztelt fajta leírásában a szakértők kiemelték annak kiváló beltartalmi adottságait és magas élvezeti értékét. A bácsfeketehegyi – feketicsi meggy gyümölcse tetszetős, sötétbordó színű, kiváló a cukor-sav harmóniája, íze jellegzetesen aromás, húsa és leve sötétvörös, erősen festő, finoman rostos, bőlevű. Színanyaga a feldolgozás során nem veszti el ragyogását, nem barnul meg, amely feltehetően jelentős antioxidáns tartalmának köszönhető. Frissen fogyasztva is kiváló, de készülhet belőle befőtt, lekvár, dzsem, likőr, ivólé, szörp, bor és nem utolsó sorban pálinka, vagyis meggytargyi. Jól megfelel neki az itteni talaj és a klíma, könnyen szaporítható és mivel ellenálló a betegségekkel szemben vegyszeres kezelés nélkül is termeszthető, ezért rendkívül alkalmasnak látszik a biotermesztés számára.

A prima néven elfogadott meggyfajta abban is különleges, hogy az egyetlen olyan hivatalosan elismert gyümölcsfajta Szerbiában, amelynek nem valamelyik tudományos kutatóintézet, hanem egy civil szervezet a tulajdonosa.

Az idők során Bácsfeketehegy neve szinte összenőtt az itt termő fekete meggyel, melyet az is bizonyít, hogy a minden június elején megtartott Meggynapok egyben a falu ünnepét jelentik.


Fecske

[Megnyitás új lapon]

Tájékoztató a magyar országgyűlési választásról és országos népszavazásról a SZERBIÁBAN élő magyar állampolgárok részére

 


[Megnyitás új lapon]

Tájékoztató a magyar országgyűlési választásról és országos népszavazásról a SZERBIÁBAN élő magyar állampolgárok részére

 


Helytörténet

Kórizs József, Sárközi Otilia: Kórképek Bácsfeketehegyrő
Kórizs József, Sárközi Otilia: Kórképek Bácsfeketehegyről Bácsfeketehegyi lakosok életmódja, egészségi állapota, régi gyógykezelési praktikák, elhalálozások a 18.-20. században. Könyv kiadva 2015-ben
Kórizs József  Szilády János, a feketehegyi prédikátor
  Ágoston Sándor néhai püspök és feketicsi lelkész mesélte Szilády Jánosról: „Nagyon homályosan emlékszem, mintha egyszer kisgyerekkoromban láttam volna. Hétéves voltam, amikor meghalt. Alacsony, sovány, fekete arcú ember volt, az egyik szeme fekete szalaggal ferdén be volt kötve. A nép emlékezetében semmi sem maradt meg róla. Akik i
Sárközi Ferenc, Sárándi István, Kórizs József:
REFORMÁTUS HALOTTI ÉS TEMETKEZÉSI SZOKÁSOK FEKETICSEN1785-1997Kiadták 1997-ben a Feketicsről elszármazott felebarátok anyagi támogatásávalA könyv letöltése pdf formátumban:Halotti-szokások.pdf
Vajda S. Zsuzsanna: Feketicsi szólások
in: Hungarológiai Intézet Tudományos Közleménye, III. évf. 8. sz.PDF megnyitása:VajdaSZsuzsannaFeketicsiszolasok.pdf
Őri Julianna: Feketics földrajzi nevei
Szakvizsgai dolgozat, 1975.PDF megnyitása: Ori_Julianna.pdf
Nagy Kálozi Balázs: Jászkunsági reformátusok leköltözése Bácskába II. József korában
Sylvester_Nyomda R.-T., Budapest, 1943NAGYKALOZIJászkunságireformátusok.pdf
Jóskafi Gyula: A hamberburkus
pusztai történetPilliser és Stanisits Nyomdai Műintézet, Novi Sad, 1926Hamberburkus.pdf megnyitása.
Sárközi Ferenc: A múltból merítettem III.
Feljegyzések Bácsfeketehegy történetéből     Megjegyzés: Sárközi Ferenc Múltból merítettem c. könyvének III. kötetében a 153. oldalon megjelent fényképen Fekete Pál van, nem Fekete István.A könyv megnyitása pdf formátumban:03._Multbol_meritettem_harmadik_KONYV.pdf
Sárközi Ferenc: A múltból merítettem II.
Feljegyzések Bácsfeketehegy történetébőlPdf megnyitása: 02._Multbol_meritettem_masodik_KONYV.pdf 
Sárközi Ferenc: A múltból merítettem I.
Feljegyzések Bácsfeketehegy történetéből     A könyv megnyitása pdf formátumban: 01._Multbol_meritettem_elso_KONYV.pdf
Családfakutatás Bácsfeketehegyen
Kedves bácsfeketehegyi lakosok, elszármazottak és mindenki, akit érdekelnek őseik /akár családfakészítés céljából is/, a házak ahol laknak vagy laktak, vagy Bácsfeketehegy régi térképei. Jan Boerrigter a honlapján elkezdte megjelentetni 1785-től anyakönyvi adatok alapján Bácsfeketehegy lakosait és házait. (1785-1920-ig a születési, és 1930-ig házassági ada

Intézmények

[Megnyitás új lapon]

Intézmények

Nikola Đurković Általános Iskola

O.Š. "Nikola Đurković",

24323 Bácsfeketehegy / Feketić, Bratstva bb.

tel/fax: +381-24-738-071 (titkári iroda)

tel: +381-24/4-738-537 (igazgatói iroda)

e-mail: durkovic@stcable.net

http://www.skolafeketic.edu.rs

igazgató: Kanyó István

 

Pán Péter Óvoda

Zabavište "Peter Pan"

24323 Bácsfeketehegy / Feketić, Bratstva 23.

tel: +381-24/4-738-349

igazgató: Janó Marika

 

Kozma Lajos Könyvtár

Biblioteka „Kozma Lajoš“

24323 Bácsfeketehegy / Feketić, JNA 24.

tel: +381-24/4738-828

email: bfhkonyvtar@gmail.com

http://bacsfeketehegy.librarykh.org.rs/

igazgató: Nagy Erzsébet

 

Bácsfeketehegyi Református Keresztyén Egyházközség

24323 Bácsfeketegy / Feketić, Bratstva 26.

Telefon/fax: +381-24/4-738-070

lelkipásztor: Orosz Attila, esperes

e-mail: orosza1970@gmail.com

 

Helyi közösség Bácsfeketehegy

Mesna Zajednica „Feketić”

24323 Bácsfeketehegy/ Feketić,Testvériség utca 30.

tel/fax: +381 24/4-738-040

e-mail: mz.feketic@gmail.com

tanácselnök: Bojtos Béla

titkár: Juhász Attila

 

Komunal Közvállalat Kishegyes – Bácsfeketehegyi részleg

Javno Perduzeće „Komunal” Mali Iđoš – ogranak Feketić

24323 Bácsfeketehegy/ Feketić, Testvériség utca. 30.

tel:+381-24-4738-813

https://jpkomunal.rs

igazgató: Zabos Tibor

a bácsfeketehegyi részleg vezetője: Martinović Božidar

 

Egészségház

Dom Zdravlja

24323 Bácsfeketehegy / Feketić, Marsala Tita 23.

Tel: +381-24 / 4-738-044

igazgató: dr. Martinović Marko


Támogatók

[Megnyitás új lapon]

          
    

Kapcsolat

[Megnyitás új lapon]

Bácsfeketehegy Helyi Közösség

Mesna Zajednica Feketić

24323, Feketić / Bácsfeketehegy, Bratstva 30.

tel: +381/24/4-738-040

mail: mz.feketic@gmail.com

 

 

Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület

Mađarsko udruženje za negovanje kulture i očuvanje lokalne istorije „Feketić“

24323 Feketić/Bácsfeketehegy, JNA 24.

tel: +381/24/4-738-826

mail: office@bacsfeketehegy.rs

Politika privatnosti | Adatvédelmi nyilatkozat | Privacy policy | Brisanje podataka | Adatok törlése | Deleting Facebook Data